Úgy hiányzott már egy ilyen
csavaros, agyas, szórakoztató thriller a palettáról, mint a falat kenyér.
A sztori ugyan nem maga a tökély –
épp a bonyodalmakat beindító jelenetsor (a szereplők reakciója a krízis
helyzetben) az, amelynek valószerűsége erősen megkérdőjelezhető -, a katalán Oriol Paulo rendező azonban olyan szépen
csűri, csavarja eztán a történetet, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.
Az év üzletembere, az ultra
sikeres Adrian Doria épp olyan esendő
ember, mint bárki más. Gyönyörű felesége van, gyönyörű gyermeke, mégis szeretőt
tart – úgy fest, ez afféle gazdag, hedonista emberekre jellemző allűr -, és
párizsi utat hazudik az otthoniaknak, miközben valahol Barcelona mellett múlatja az időt kedvesével, a szintén házas,
szintén tilosban tévelygő Laurával. Egy
váratlan baleset, egy autó előtt átszökkenő őz azonban kizökkenti a párocskát
az idilli, izgalmas, titkos/titokzatos légyott meghitt hangulatából, s Adrian és Laura ténylegesen és átvitt értelemben is elindul a lejtőn. A bűn
lejtőjén.
Paulo szerzői mozijának kerete - jelene - egy személyes beszélgetés, érdemi tartalma pedig egy
sűrű „visszaemlékezés-folyam”. Ennek során bontakozik ki a történet,
árnyalódnak a karakterek, és derül fény egy igen szövevényes, összetett ügyre.
Bűnfilm ez, "mai", fogyasztható
tálalásban. A spanyol rendező tudja, hogy mivel, milyen eszközökkel tartsa fent
a néző figyelmét. És bár esetenként picit túlzásba esik – egyik fordulatot
fejeli meg a másikkal, csavart csavarra halmoz -, a Contratiempo mindvégig képes megmaradni ízléses, giccsmentes,
egyedi hangvételű thrillernek. Miközben, az imént említett speckó
történetszövésnek hála, totálisan kiszámíthatatlan is: rejtélyes, sejtelmes
mozi - mintha csak egy régi vágású, de modern köntösbe bújtatott Agatha Christie átirat lenne.
A végén aztán Oriol Paulo egy olyan logikus, mégis
váratlan, nagyszabású fordulattal operál, amely bármely „bűnügyi krimi felelős”
dicséretére válna.
És mindez – ismét – Európából!
Már meg sem lepődünk…
75%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése