2017. június 21., szerda

Billy Lynn hosszú, félidei sétája - Billy Lynn's long halftime walk


Sok Oscart és díjesőt vártak tőle - mert hát Ang Lee, és ott vannak ugye a sztárok is -, de a Billy Lynn hosszú, félidei sétája mégsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az Amerikai Filmakadémiáét legalábbis biztosan nem.
Ben Fountain tűpontos, elevenbe vágó társadalmi szatíráját filmre vinni eleve embert próbáló feladat, hiszen a mű sajátos abszurditása, finom humora és éles introspekciója igazán csak írott formában tud érvényesülni. 


Ang Lee viszont mégiscsak Ang Lee, 2 Oscarral a háta mögött, meg egy csomó csodás filmmel. A Billy Lynn viszont – az alapjául szolgáló regénnyel ellentétben nem átütő – szimplán csak jó. Egy különös, furcsa film, amelyben olykor csetlenek-botlanak a szereplők; lehet őket szeretni, meg együtt érezni velük, a katarzis azonban a rendező minden igyekezete ellenére elmarad. 


Amit Fountain remekül elkapott, vagyis hogy mennyire bénán és ügyetlenül bánunk a hőseinkkel, azt Ang Lee is jól ragadta meg. A 19 éves, Irakból hősként hazatérő katonát Amerika egy emberként ünnepli. Billy azonban nem tud mit kezdeni az őt és alakulatát körüllengő hisztérikus, elmebeteg hype-al. Az álságos világ sok jóakaróval és „baráttal” bástyázza körbe. Mindenki kezet akar rázni Amerika büszkeségeivel; egy neves producer filmet kíván forgatni a Bravo osztag bagdadi kalandjairól. De ami a népnek csupán távoli „kaland”, Billy és társai számára nagyon is valóságos.
Ütközik a két világ, harmadikként pedig Billy 19 éves, kissé naiv, még kiforratlan énje csatlakozik a "karambolhoz".
A srác jó katona, jó ember, de celebként nem működik (kéne egyáltalán?), a társadalmi elvárásoknak ily módon képtelen eleget tenni. Csak végzi a dolgát, lő, masírozik, életeket ment, és közben kínlódik a konvenciók által rárótt terhekkel - családi problémáival, az életével. 


Szatíra a Billy Lynn, ennél realistább viszont aligha lehetne. Billy reakciói a világ rezdüléseire olykor megmosolyogtatóak, de nagyon is valóságosak. Igen, egy 19 éves fiatal lélek, pláne egy olyan, akit egy véres háború edz, így reagál az élet váratlan történéseire. Picit sután, végletesen őszintén. 


Ang Lee-nek nem sikerült Fountain regényét megfelelő módon, megfelelő részletességgel és alapossággal interpretálni, viszont remek szereplőgárdája feledtetni, illetve némileg pótolni tudja az irodalmi mű hiányzó darabkáit. 


A fiatal Joe Alwyn minden bizonnyal óriási karrier előtt áll. A 26 éves londoni srác olyan elementáris erővel és szuggesztióval játszik, amely csak is a legnagyobbakra jellemző. Chris Tucker „csak” önmagát hozza, de most itt épp erre is volt szükség. Vin Diesel meglepően jó és fegyelmezett. Steve Martin – bár nyúlfarknyi szerep jutott neki – tökéletesen arrogáns, Kristen Stewart pedig - most már kijelenthető – végleg kitört a ráerőltetett Twilight-skatulyából. 


A regény viszonylatában Ang Lee Billy Lynn-je kicsit tétova és bizonytalan. Ugyanakkor képes „adni”, képes tartalmat – fontos tartalmat! - közölni, ez pedig egyáltalán nem elhanyagolható tényező. 

70%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése