Sziruposság ide, túlcsorduló
hazafiasság oda, Peter Berg az elmúlt
pár évben mondhatni tökélyre fejlesztette a megtörtént esete(ke)n alapuló, tényfeltáró
mozis dramaturgiát. Ennek a „fejlesztésnek” a harmadik és egyben – egyelőre –
utolsó állomása a Patriots day, mely nem
csak kronológiailag, de témáját tekintve is a trilógia (A túlélő; Mélytengeri pokol; Patriots day) legfrissebbje.
A film a 2013-as bostoni
maratonon történt, két fanatizált muszlim fiatal által elkövetett merényletet
mutatja be már-már dokumentarista pontossággal, illetve a tettesek utáni
hajszát követi nyomon.
Bár Berg ezúttal sem remekel a karakterek kibontásában, a tempó
olyannyira sodró, hogy nincs is időnk real
time-ban elmélázni azon, hogy mennyire jellegtelen most az amúgy óriási
kedvenc Michelle Monaghan, s hogy
bizony Mark Wahlberg helyett is
játszhatna tulajdonképpen bárki más, tökre irreleváns az ún. főszereplő
személye.
A téma igen kényes, Peter Bergnek azonban sikerült még a
giccsen innen tartania a filmjét; még úgy is, hogy időnként azért oda-odamerészkedik
a határmezsgye közelébe.
A Patriots day azonban annyira pergő, hogy akarva akaratlanul is
odaszegezi a nézőt a képernyő elé.
A már említett trilógia
darabjai közül talán ez a történet a „legegyenesebb” és minden szempontból a
legegyszerűbb, mégis ez tűnik a legátgondoltabbnak és a legkomplexebbnek is
egyúttal.
A rendező filmjeire mindig is jellemző
volt a hűvös számítás. Ez ezúttal sincs másként. Viszont ebben a krízis helyzetben
lévő bostoni miliőben most tényleg egészen pantentül működik Berg gépezete.
A záró képsorok pedig – hiába hatásvadász
elemekkel tarkítottak -, még meghatóak is.
Kompakt, jól összerakott patrióta
mozi!
70%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése