Nem párosodsz? Nem nemzel?? Fuck
you! Állattá változtatunk! …mi szeretnél lenni? Félvér kanca, pajkos póni, teve, papagáj, vérszomjas ragadozó, vagy… vagy
mondjuk egy homár? Mert ugye a homár kékvérű, akár az arisztokraták, s közel 100
évig él! Remek választás!
A tavalyi Cannes-i Filmfesztivált kellemesen sokkolta The lobster c. mozijával Yorgos
Lanthimos a görög alternatív filmes. Eddigi munkáihoz képest azonban A homár kifejezetten disztingvált, noha
nem igazán tudok nyomasztóbb, bizarabb filmet említeni az elmúlt esztendőből.
Lanthimos disztópiája egy olyan valóságban játszódik, ahol
elképzelhetetlen a szingli lét. Az egyedülállóknak távozniuk kell ’a városból’,
s mindössze 45 napot kapnak a távol eső, erdő övezte ’hotelben’ arra, hogy megtalálják a másik felüket. Amennyiben a párválasztás sikertelen, az
arctalan hatalom állattá változtatja az alanyt.
Főhősünk David, felesége halála után kerül a hotelbe, s mindjárt a regisztráció
során határozottan leszögezi: ha kudarcot vallana a 45 nap után, homár
szeretne lenni!
A görög rendező filmje briliáns
koncepciójú társadalmi szatíra, szívbe markoló romantikus történet, és rendkívül mély, léleknyomorgató dráma egyben.
Bár a film első felében a
direktor még igyekszik valamiféle különös, beteg humorral oldani a
feszültséget, a második felvonásban már jóval drámaibb húrokat penget. Hiába
akad A homár ezen szakaszában is jó
néhány végletesen abszurd szcéna, az ember szája mégsem húzódik mosolyra.
Borzasztóan szomorú film ugyanis
a The lobster. Lanthimos víziója még Orwell-i
mércével mérve is rohadtul lehangoló! Lehangoló, ugyanis sem a kormány, sem
az ellenállás nem kínál elfogadható, életképes alternatívát hősünk számára.
Lanthimos, amellett, hogy láthatóan és érezhetően örömmel, gyermeki szertelenséggel
"játszadozik" ebben a 'furcsa' közegben (reflektál korunk fogyasztói társadalmára,
görbe tükröt tart a 21. század kapcsolatfüggő kispolgára elé), van annyira
pofátlan - és tehetséges -, hogy egy, a maga nemében gyönyörű, groteszk szerelmi
szálat is belesző az alapvetően személytelen, éntelen, ’antiromantikus’ történetbe.
A görög filmes kiválóan vezényli színészeit. Collin Farrell, Léa Seydoux és Rachel Weisz pedig alázattal, állhatatosan dolgoznak Lanthimos keze alá: mértéktartó, szenvtelen játékuk remekül olvad bele a film semleges kontextusába!
A homár mindemellett parádés ívet, s igen széles érzelmi amplitúdót
jár be: a kezdeti ridegséget képes mélyen átélhető, elgondolkodtató drámára és -
helyenként - zavarba ejtő játékosságra cserélni. Ebből a szempontból Lanthimos filmje sok hasonlóságot mutat tavalyi
kedvencünkkel, Alex van Warmerdam Borgmanjával.
A görög direktor azonban
gazdagabb eszköztárral dolgozik, s érezhetően kifinomultabb és határozottabb
filmes Warmerdamnál.
A homár közel tökéletes mozi, az egyik legjobb 2015-ből!
Lanthimos első angol nyelvű filmjével megcsinálta a bravúrt: úgy
jutott el szélesebb közönséghez, hogy közben egy jottányit sem változtatott
markáns művészi formanyelvén és elvein. Zseniális!
95%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése