2015. november 6., péntek

Akasztófa - The gallows


…eleve hogyan lehet komolyan venni egy olyan found footage sztorit, amelyben a kézi kamera jelenléte szinte teljes egészében indokolatlan (?)
No persze a ’Blumhouse family’-t (Blumhouse Productions-t) ez egy cseppet sem zavarja. A horror zsánerre szakosodott „istálló” évről évre ontja magából a ’jó közepes’, ’közepes’, de többnyire ’rossz’ horrorjait. 


…sajnos az Akasztófa sem lesz a stúdió azon filmje, amely megszakítja a korábbi szériát. A nagyjából fillérekből összeeszkábált low-budget rettegés a már jól ismert found footage eszköztárat használja (el); klisé halmok, hegyek, ráadásul – pedig mindössze 76 perc a teljes játékidő! – még picit lassan is indul be a cselekmény… 


Az Akasztófa azonban remekül példázza, hogy innen-onnan, többnyire haveroktól összetarhált büdzsé (100 ezer amerikai dollár), és néhány amatőr színész is bőven elegendő ahhoz, hogy két amerikai fiatalember (vagyis a rendező páros: Chris Lofing és Travis Cluff) rövid idő alatt milliomossá váljon. 
A The gallows ugyanis, bármennyire újrahasznosított és feszültségmentes, nagyjából 25 milliót hozott ez idáig a konyhára, ami nem kis teljesítmény, főként az előállítási költségeket figyelembe véve! 


Szóval Cluff és Lófing (bocs, nem lehetett kihagyni…) Urak! Gratulálunk, szívesen vennénk Önöktől néhány business marketing lessont, ellenben a filmjeikre, s a The gallows c. munkájuk végén „beígért” folytatásra, azaz a ’The gallows 2’-re már nem tartanánk igényt! 

40%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése