Az én top five-om: The Roots, Mac Miller, Nas, Fugeees, Cypress
Hill. Te hogy állsz a kérdéssel?
Chris Rock ezzel a mozival
tulajdonképpen megcsinálta a saját, külön bejáratú Birdman-jét: a meghasonlott filmsztár próbál kitörni a ráaggatott
skatulyákból, több-kevesebb sikerrel.
Rock végső soron magát
alakítja a filmben – tök mindegy, hogy Andre
Allennek, vagy Mr. Akárkicsodának hívják -, s épp ezért olyan őszinte és
autentikus mozi a Top five.
No nem ásunk a mélyére ennek az
egész hacacárénak, Chris Rocktól nem is vártunk filozofikus fejtegetéseket, de
egy-egy klisé mellé azért rendre kapunk egy-egy okosságot is bónuszba, a fekete
színész önreflexiója pedig majd’ mindvégig szórakoztató és képes élettel
megtölteni a sztorit.
Olykor-olykor azért Chris Rock
beleszalad egy-egy banálisabb szcénába és üresjáratba, de – ahogy az imént is
írtam – mindig remekül kompenzál, így nem érezzük sekélyesnek a történetet.
A Top five szkriptje egy kifejezetten
klasszul építkező munka: a végére megkedveljük a szereplőket, átérezzük a
szitut – még ha picit nehezen is helyezkedtünk bele a történetbe. Rock tehát
nemcsak színészként és rendezőként, de íróként is egészen kiválóan vizsgázik!
Mondhatnánk, hogy könnyű dolga volt, hiszen arról a miliőről forgatott, amiben
nap, mint nap mozog. Viszont valóban sikerült elcsípnie ennek a közegnek az
esszenciáját, s intelligens öniróniával készítette el filmjét.
Rosario Dawson természetesen ezúttal is remek, Rock-kal kiválóan
funkcionál a párosuk. No és ott vannak még „ajándékba” az ötletes cameo-k: Adam Sandler és Whoopi Goldberg aranyköpései a legénybúcsún.
Jó kis film a Top five; ügyes,
vicces, szórakoztató, és emberi.
Bátran ajánljuk!
75%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése