Nos, a Foxcatcher Bennet Miller (Capote; Pénzcsináló) 3. egész estés
nagyjátékfilmje, és minden kétséget kizáróan az eddigi legösszetettebb – legjobb, legmívesebb – munkája a rendezőnek.
A Capote egységes mozi volt,
de egyértelműen Philip Seymour Hoffman
csodálatos, Oscart érő alakítása
miatt fogunk rá sokáig emlékezni, nem pedig azért, mert olyan komplex hatást
gyakorolt volna ránk. A Pénzcsináló már valamivel ’emberközelibb’ volt, de Miller még ott is kicsit
megközelíthetetlenné tette a sztorit.
Úgy tűnik, a direktornak a férfi testek egymásnak feszülése – nem,
nem „úgy”, rossz az, aki rosszra gondol… – adta meg a kellő „löketet” ahhoz,
hogy egy valóban humánus, és szívbe markoló filmet készítsen. Pedig a rá
jellemző „hűvös” magatartás és modor
ezúttal is jelen van, s a Foxcatcher lassú, komótos tempója sem fogja mindenki
tetszését elnyerni. Viszont: ez a film – bárki bármit mond – iszonyúan jól
építkezik, és dramaturgiailag nagyon, de nagyon rendben van!
Az igaz történetet feldolgozó filmdráma – Miller meglehetősen vonzódik
az ilyen típusú sztorikhoz – az Olimpiai bajnok birkózó Mark Schultz és
testvére, David Schultz tragikus drámája. Schultz-ék
rendkívül sokat tettek az észak-amerikai birkózásért, elhivatott sportolók
voltak, valódi fantaszták.
John du Pont a milliárdos,
megalomán, filantróp (?) nem véletlen látta meg a Schultz-brothers-ben a lehetőséget, így tulajdonképpen megvásárolta
magának a két élsportolót, s mecénásként mögéjük állva felépítette az USA
legnagyobb birkózó birodalmát, s elszeparált farmjára gyűjtve a tehetségeket
megalapította a Foxcatcher-team-et.
Du Pont beteg ember volt, nagyravágyó, érzelmileg instabil figura, amolyan
modern Bonaparte, aki szinte bármire képes, hogy elérje céljait. Egyszerre
szánalmas és visszataszító karakter, aki végül a rendelkezésére álló temérdek zseton áldozatává vált. Sajnálatra méltó,
magányos szociopata ő, akinek pénzért vettek barátot gyerekkorában. Csodálkozunk
hát, hogy 1996. január 26-án du
Pont-nál végül elgurult a gyógyszer?
Miller nagy műgonddal és
odafigyeléssel készítette ezt a filmet – a Foxcatcher a módszeres, aprólékos
munka eredménye. Steve Carell minden egyes rezdülésének, mimikájának és
gesztusának jelentősége van – és ez az alakítás bőven túlmutat a Pinokkió-orron…
…Mark Ruffalo pedig egész
egyszerűen képtelen hibázni! Ez a fazon valami egészen elképesztő,
korosztályának egyik legnagyobb művésze, ez most már végérvényes, és
visszavonhatatlan. Élmény nézni a játékát.
…és emellett a két nagyszerű
teljesítmény mellett ott van Channing Tatum, aki – emlékszel még? – a Step up című bárgyú tinifilmben tűnt
fel, most pedig olyan érett színjátszást produkál, hogy mi kérünk elnézést,
amiért nem kapta meg a maga jól megérdemelt Oscar-jelölését.
Apropó Oscar! A Selma vagy az American Sniper helyett mi szívesebben láttuk volna a legjobb film
díjára jelölt mozik között a Foxcatcher-t! De hát nincs igazság a Földön…
Bennett Miller filmje érett,
lebilincselő mozi, egy – lassú tempója ellenére is – izgalmas alkotás, ami majd
szétrobban a feszültségtől, köszönhetően a zseniálisabbnál zseniálisabb
alakításoknak és Miller kimunkált, precíz rendezésének.
Nagyon erősen indul ez a 2015-ös
mozis év…
90%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése