2014. március 28., péntek

The loved ones


Meglehetősen ritka manapság az egyedi hangvételű horror...
Kísértetházak, melyekben - valami béna múltbéli sérelem miatt - begőzölt szellemek kísértenek, banális indítékkal öldöklő sorozatgyilkosok, erdő széli rusztikus cottage-ban romantikázó párocskák, akiket helyi maszkos betyárok terrorizálnak just for fun…
A The loved ones Sean Byrne első egész estés szekatúrája, mely amellett, hogy brutálisan kegyetlen, nem csupán a meghökkentésre és a sokkoló képsorokra épít – noha azért bőven kijut a vérből és agyvelőből így is… 


A 2009-es Torontói Nemzetközi Filmfesztivál People’s Choice Award-ját elnyert torture „terápia” kétségtelenül az utóbbi évtized egyik legeredetibb horrorja. Őrülten gonosz, ugyanakkor van benne nagy adag szarkazmus és társadalomkritika is - vagyis nem az átlagos gore movie-k eszköztárával éri el a hatást.
Folyamatosan az 'elviselhetőség' határán táncol a film, de okosan és megfontoltan nem lépi túl a mezsgyét.
Érdekes, hogy a mű – lévén, ausztrál produkcióról van szó – áraszt magából egyfajta luhrmanni hangulatot is. Főként a Kötelező táncok szatirikus hangvétele jutott eszembe, köszönhetően a beteg, fura módon abszurd karaktereknek.


A The loved ones (zseniális a cím!) főszereplője Brent, a weirdo, Metallica pólós, hosszú hajú gimnazista, aki egy autóbaleset folytán nemrég vesztette el édesapját. Brent – bár van egy csinos barátnője, és egy kifejezetten mulatságos haverja is – épp depressziós tinédzser korszakát éli: füvezik, trash metalt hallgat, és nem utolsó sorban az apja miatti lelkiismeret-furdalás következtében – ugyanis ő vezette azt a bizonyos autót… - nagyon meg akar halni.
Mindeközben pedig az iskolabál is a küszöbön áll, ahová a jóképű különc a csajával, Hollyval készül.
De jön a feketeleves, mert a bálkirálynői babérokra vágyó Lola igen csak zokon vette, amiért Brent korábban kikosarazta. Így Lola és eszelős faterja úgy döntenek, hogy elrabolják a mit sem sejtő srácot, és a házukban rendezik meg a saját kis beteg "suli bulijukat" - „exkluzív” módon, zárt ajtók mögött, késekkel, és egy csinos kis ütvefúróval. 


Robin McLeavy remekel! A kiscsaj olyan kibaszottul elmebeteg, hogy felmerül a gyanú: lehet, hogy nem is játssza a kettyóst, hanem egy sárgaházból „kölcsönözték” a film készítői, a minél durvább hatás kedvéért.
A Brentet megformáló Xavier Samuel (Anonymus; Alkonyat: Napfogyatkozás; Adore) szintén erős karakter, ugyanakkor itt most annyira nem tud kibontakozni. De hogyan is tudna, amikor szinte mindvégig abuzálják a szerencsétlent (többnyire egy székhez kötözve ordít, miközben Apuci és kicsi lánya a legkegyetlenebb kínzásoknak veti alá).  
Elég kemény film ez. Bizarr és véres. Biztosan nem feledjük jó darabig.
…és az is tuti, hogy ezentúl nem csupán az Amerikai pite – szerű tini vígjátékok fognak beugrani, ha ’a szalagavató bál’-ra gondolunk…

80%

http://www.imdb.com/title/tt1316536/  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése