2018. január 15., hétfő

Message from the King


Egy jó kis bosszúfilm? Naná, bármikor!
Pláne, ha olyan megnyerő neo-noir köntösbe van öltöztetve, mint a Message from the King, amely ismét egy egészen friss Netflix mozi, ismét sztárokkal - és ami sajnos ismét picit felemásra sikeredett. Van még hova fejlődnie az univerzum első számú streaming media birodalmának. Az akarás és a kitartás viszont mindenképp becsülendő!


A horror filmeken edzett belga Fabrice du Welz mozijának vannak tetszetős pillanatai, s a főszereplő – a leendő Fekete Párduc - Chadwick Boseman is igen jól teljesít.


Kő egyszerű a sztori. Húga zavaros, kétségbeejtő telefonhívására reagálva a dél-afrikai Jacob King Los Angeles-be utazik. A lánytesó azonban koránt sincs olyan klassz formában, mint azt a szerető báty gondolná. Sőt! Jacob L.A. egyik halottasházában talál rá húga megcsonkított, megerőszakolt holttestére. A férfi a gyilkosok nyomába ered, s egyre mélyebbre és mélyebbre ássa magát az angyalok városának rideg poklában…


Boseman nagyszerű. Markáns, szikár, szenzitív - kíméletlen.
Alfred Molina szintén patent – nagy húzás volt bevonni a projektbe, pláne hogy egy ilyen, khmm, szokatlan szerepben domborít.
Luke Evans meg tökéletesen tenyérbe mászó genyó. Sajnos pont nagy kedvencünk, Teresa Palmer az, aki a szereplőgárdát górcső alá véve picit halovány most, és épp az ő karakterének interakciója a főhőssel a leggyengébb láncszem a sztoriban.


Erősen indul du Welz mozija. Úgy nagyjából a játékidő felétől azonban triviális irányt vesz a történet és valamelyest a lendület is lankad. Kár, mert egészen odáig kifejezetten erős pillanatok és szcénák váltakoznak, melyekkel a belga rendező egy rendhagyó, sajátos bosszúfilmet helyez kilátásba - a maga különös modorával, tetszetős szűkszavúságával és lényegre törő attitűdjével.
Végül egy összecsapott és kapkodósan levezényelt fináléval záródik a film. És sajnálatunkra Teresa Palmer kisasszony is túl sokat szenveleg.
A végső képkockák viszont megint csak erősek, s a legeslegutolsó fordulat is működik!


Bosszantó, mert kis odafigyeléssel és forgatókönyvbéli ügyeskedéssel a Message from the King az év egyik legjobbja is lehetett volna. Így „csak” egy ígéretes európai filmes kicsit döcögős, de egyébként figyelemreméltó hollywoodi debütálása.
Alapvetően bírtuk. És hát a fene gondolta volna, hogy a biciklilánc tökéletes gyilkos fegyver.

65%

2018. január 14., vasárnap

Hóember - The Snowman


Valóban a Hóember a Harry Hole – sorozat legerősebb darabja? Hmm.. Tény, hogy talán ez az etap tűnik mozis szempontból a legkönnyebben megfilmesíthetőnek. A „leglátványosabbnak” és a legközérthetőbbnek.


Elég sok pletyka, mendemonda keringett már az előkészületek során is a Snowman projekt körül. A szerző Jo Nesbo is húzódózott eleinte az adaptációtól, de végül jött Martin Scorsese és meggyőzte a norvég regénygyárost. Mondjuk a kultrendező személye valóban nyomós indok és érv lehetett. Kezdetben úgy is volt, hogy Scorsese látja majd el a film dirkektori teendőit, aztán Marty inkább átnyargalt producernek, s a rendezői székbe Tomas Alfredsont, az egyébként kiváló svéd filmest ültette, aki olyan remekbe szabott darabokat jegyez, mint az Engedj be!, vagy a Suszter, szabó, baka, kém.
Aggodalomra tehát semmi ok. Scorsese bábáskodásával, és Alfredson szakértelmével minden adott, hogy egy kőkemény, feszes, autentikus, skandináv krimi-thriller szülessen. Gondolhattuk legalábbis…


A Hóember viszont egyértelműen a tavalyi moziszezon egyik legnagyobb csalódása, hisz a tökéletesnek tűnő casting, a profi stáb és alkotógárda dacára egy szétesős, zavaros, helyenként kifejezetten amatőr megoldásokat alkalmazó – mondjuk ki - fércmunka született. Ami ráadásul még roppant mód modoros – és unalmas is.


A mellékszálak – J.K. Simmons jelenetei pl. – teljesen irrelevánsak. De egyébként is olyan a film, mintha egymás mellé dobált, egymás mellé erőltetett szcénák furcsa, ormótlan halmaza lenne. Nincs homogén egység.


De nem csak az avatatlanok, a skandináv krimik szerelmesei is csalódottak lesznek, hisz a valóban szemet gyönyörködtető tájat - vagyis az operatőri munkát – leszámítva nem sok egyéb értékelhető momentuma van a filmnek.
Szegény Fassbender is olyan végig, mintha valami tök más moziban játszana. De miért is gondolta volna, hogy ez az a projekt, amitől óvakodnia kéne: hisz ott volt Scorsese „brandnek”, Alfredson biztosítéknak, és nem mellesleg olyan kiváló színművészeket castingoltak mellé, mint Rebecca Ferguson, Charlotte Gainsbourg és J.K. Simmons.


Rossz csillagzat. Van ilyen…

40%

2018. január 8., hétfő

Super Dark Times


A Super Dark Times-t sokan a Donnie Darko és a Stranger Things szerelemgyerekeként emlegetik.
Tény, hogy Kevin Phillips filmje mutat hasonlóságokat az imént említett alkotásokkal – leginkább a Donnie Darko fojtogató, misztikus atmoszféráját idézi helyenként -, mégis egy önálló, szuverén, egyedi hangvételű thriller-drámáról beszélünk, mely transzcendens jellemvonásokat sem nélkülözve pszichologizál, s egy végtelenül feszült, jól felépített, éjsötét tini-történetet tár a néző elé. 


Zack és Josh egy csendes amerikai kisvárosban tengetik közel eseménytelen hétköznapjaikat. Gyerekkoruk óta a legjobb barátok - a gimiben padtársak, folyton együtt lógnak. A nagydarab, finoman szólva sem túl szimpatikus, folyton káromkodó és böfögő Daryl, valamint a kissé mulya Charlie később csapódik a duóhoz. A négy srác egy nap Joshék rezidenciáján múlatja az időt suli után. Josh épp házon kívül tartózkodó tengerészgyalogos bátyjának a szobájában kalózkodva egy zacskó jóféle kenderre, valamint egy borotva éles szamurájkardra tesznek szert a fiúk. A fű még bocsánatos bűn, karddal hadonászni azonban nem ér - az már biza nem gyerekjáték. A szamurájkard élesebbik vége azonban véletlenül Daryl torkába fúródik a fűért zajló csetepaté közepette. A srácok természetesen sokkot kapnak, miközben Daryl a szemük láttára vérzik el. De hogyan tovább? A három fiatal úgy dönt, hogy hallgatásba burkolózva eltussolják az ügyet, s a közeli erdőben rejtik el társuk holttestét. Csak hogy a fránya bűntudat mindnyájukat emészteni kezdi. Josh bezárkózik és a négy fal közé lakatolja bánatát, Charlie úgy tesz, mintha az égvilágon semmi sem történt volna, Zack pedig alvászavarral küzd, és mindenféle különös látomás gyötri. 


A Super Dark Times-ban nincs olyan jellegű mély filozófia, mint Richard Kelly kultikus „nyuszis” mozijában, s a megfejtés sem olyan komplex. Ellenben: tanítanivaló, ahogy a film az orránál fogva (félre)vezeti a nézőt, s a kezdeti „bűn és bűnhődős” pszicho felvezetést végül egy igen kemény, hatásos, thrillerbe hajló végkifejletbe olvasztja. Ugyan a finálé picit kapkodósnak tűnik, felér egy jól irányzott gyomrossal. 


Phillips mesterien adagolja a feszkót. Legerősebb pillanatai a srácok lelkiismeret furdalását taglaló szcénák, s a főszereplő Zach hátborzongató víziói. Kézzel tapintható a feszültség ezekben a végtelenül sötét, ördögi, „dark” jelenetekben. Nem hiába a cím…


A fiatal Owen Campbell zseniális a főszerepben, de Charlie Tahan alakítása is emlékezetes. A két fiatalra érdemes lesz odafigyelni a jövőben!
Kevin Phillips mozija igazi csemege a mindenkori filmrajongónak! Kár, hogy itthon nem mutatták be az USA-ban tavaly októberben debütáló filmet. Marad a torrent-téka

80%